top of page
image12 (1).jpeg

Smink

Közel 20 éve vagyok sminkes, és a legkedvesebb területem legfőképpen a menyasszonyi smink elkészítése. Az idők során számos boldog menyasszonynak varázsoltam különleges megjelenést, akik engem bíztak meg életük egyik legszebb napján.

 

Sikereimben nagy szerepe van kiváló mentoraimnak is. Rikk Ági, aki egyedülálló példaképem és inspirációm, fontos szerepet játszott a sminkművészet iránti elhivatottságomban. Emellett szerencsés voltam, hogy több mint 12 éven át együtt dolgozhattam Sárkány Mártival, a Douglas vezető sminkesével. Tőle is rengeteget tanultam, és ezáltal folyamatosan fejlesztem képességeimet.

 

Karrierem során lehetőségem nyílt különböző eseményeken dolgozni, például a 2015-ös Miss Universe Hungary szépségversenyen, ahol a győztes, Nagy Nikoletta sminkjét is én készítettem többször, beleértve a döntőt is. Sminkeltem már kerekesszékes szépségversenyeken, divatbemutatókon, mint például a Katti Zoób eseményén, illetve a Douglas Beauty Street rendezvényen is.

 

Szakmai elkötelezettségem és tapasztalataim segítségével mindig törekszem arra, hogy kifinomult és egyedi sminket készítsek mindenki számára, és ezzel hozzájáruljak ahhoz, hogy vendégeim különleges alkalmaikon magabiztosabbnak és gyönyörűbbnek érezzék magukat.

 

Bármilyen sminkelési igény esetén szívesen állok rendelkezésedre!

Nappali vagy alkalmi smink

Egy megfelelő nappali, vagy alkalmi smink kiemeli a természetes szépségedet, mellyel örömmel elkészítek neked bármilyen alkalomra, nappalra, vagy fotózásra. 

Egyéni Sminktanácsadás

Közösen átnézzük és rendszerezzük a nesszeszeredet, majd profi sminktanácsokkal látlak el, beleértve az alap bőrápolást, anyag- és eszközismeretet, alapozást, arcformázást, szemöldökformázást, szem és ajak sminkelését. Sminkelem az arcod egyik oldalát, te pedig elkészíted a másikat, így megtanulod hogyan készítsd el a sminkedet.

Menyasszonyi smink 

Ragyogj az esküvődön egyedi menyasszonyi sminkben! Segítek, hogy a nagy napodon valódi hercegnőnek érezhesd magad. Kiemeljük szépségedet, és garantálom, hogy csodásan festesz majd a nagy napon!

Best Friends sminktanfolyam

Hozd el a legjobb barátnődet, szeretett anyukádat, húgodat vagy nővéredet, lányodat, keresztanyukádat vagy keresztlányodat, és együtt fedezhetitek fel a sminkelés varázslatos világát!

  • Facebook
  • Instagram
  • TikTok
bottom of page